Egy közműszolgáltató vállalat tevékenységi körének informatikai modelljében, a legtöbb tevékenység és költség a hálózathoz köthető. A hálózat leírása önmagában is rengeteg információt igényel, a kapcsolódó tevékenységek modellezése pedig még összetettebb feladatnak tűnik.
A modellezéshez célszerű a rendszert jól meghatározott elemekre bontani, és feltérképezni a kapcsolatokat. A Tekiré Kft. által alkalmazott modellalkotás folyamatát részletes leírás nélkül röviden ismertetjük.
A közműszolgáltatói tevékenység valamennyi közművállalatra vonatkoztatható általános informatikai modellje igen egyszerű. A modellt két szereplő - a szolgáltató és a fogyasztó – illetve a szolgáltatást közvetítő hálózat alkotja (minden vezetékével és berendezésével együtt).

Folyamat alatt olyan elemi tevékenységek halmazát kell érteni, mely időhöz kötött konkrét céllal, kezdeti és végállapottal rendelkezik. A folyamathoz objektumok (információk) kapcsolódnak. Folyamat pl. egy havária esemény kezelése a bejelentéstől a hibaelhárításon át a jelentés elkészítéséig, vagy egy új fogyasztói hely létesítése az igényfelméréstől a tervezésen át a megvalósulásig.
A modellben egy objektum a valóságban is azonosítható tárgyhoz kötődő geometriai, topológiai, leíró adatok logikai egysége. Azon objektumokat, melyek több tevékenységhez is kapcsolódnak kulcsobjektumoknak nevezzük (pl. szakági objektum, fogyasztói cím, munkalap stb). A kulcsobjektumok alapvető szerepet játszanak egy közművállalat már meglévő informatikai rendszereinek integrálásában.
Tevékenységi modell
A fogyasztóhoz kötődő fő tevékenységek (és objektumok)
A teljes modellben a felsorolt tevékenységek további tevékenységekre bomlanak számos más kapcsolódó objektummal és folyamattal.
A vállalat szerkezetétől, méretétől függően jelen lehetnek olyan - méreteiben akár jelentős - tevékenységek is, melyek nem köthetők közvetlenül a szolgáltatáshoz (pl. munkaerő gazdálkodás, bérszámfejtés, egészségügyi, jogi szolgáltatások stb.). Ezeket célszerű első körben figyelmen kívül hagyni.
Kapcsolat mátrix
Ha a modellt teljesen kifejtjük, létrejön a tevékenységek, folyamatok, objektumok kapcsolat mátrixa, mely természetesen közműfajtánként eltérő. A mátrix alapján ki lehet jelölni, hogy az informatikai rendszer fejlesztése milyen tevékenységekre, objektumokra, folyamatokra terjedjen ki, meg lehet becsülni a fejlesztés és megtérülés költségeit. A Tekiré Kft. ezzel a módszerrel jól követhető, egységes keretbe foglalt, bővítésre nyitott megoldásokat tud kifejleszteni, melyben semmilyen részmegoldás nem vész kárba.
A Tekiré Kft. rendelkezik valamennyi közműszolgáltató tevékenységét leíró közmű-specifikus informatikai modellel a már felsorolt fő tevékenységek támogatására az:távhő
szolgáltatók részére.
Az informatikai modell kialakítása nagy tapasztalatot és körültekintést igényel. Egy rosszul definiált modell évekre visszavetheti a közműszolgáltató informatikai fejlesztéseit.